Balatonszemesi garázdaság
Egy 21 éves fiatalember került nézeteltérésbe egy 73 éves férfivel.

A balatonföldvári rendőrök eljárást folytattak könnyű testi sértés vétség, rongálás vétség és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy balatonszemesi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. november 9-én 13 óra körüli időben egy balatonszemesi ingatlan előtti közterületen, előzetes szóváltást követően egy 21 éves férfi dulakodni kezdett egy 73 éves férfivel és őt az árokba lökte. A bácsinak a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülése keletkezett. A fiatalember a férfi tulajdonát képező személygépkocsi egyik visszapillantó tükrét lerúgta, rendszámtábláját megrúgta. D. M. D. cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A rendőrök egy órán belül elfogták és a rendőrősre előállították a 21 éves férfit, gyanúsítottként hallgatták ki, aki szabadlábon védekezhetett.
A Balatonföldvári Rendőrőrsön az eljárást a napokban befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Siófoki Járási Ügyészségnek.