Balesetek Csongrád megyében
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral, valamint négy személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Súlyosan sérült egy szegedi asszony 2017. július 18-án, nem sokkal 10 óra előtt, amikor elektromos kerékpárjával az előtte haladó biciklist akarta megelőzni. Az utóbbi jobbratartási kötelezettségét elmulasztotta, ezért az asszony az úttestről letért és a földre esett.
Egy terepjáró sofőrje Szeged belterületén 20 óra 20 perckor úgy haladt át egy útkereszteződésen, hogy nem tett eleget az elsőbbségadási kötelezettségének, ezért bal oldalról egy szabályosan közlekedő kerékpárossal ütközött. A baleset következtében a biciklis könnyen sérült.
A nyári időszakban a kerékpárosok és motorkerékpárosok nagyobb számban jelennek meg az utakon. Őket a személyautóknál szokásos passzív biztonságtechnikai megoldások nem védik, ezért fontos a megfelelő védőfelszerelés viselése, a vezetéstechnikai ismeretek fejlesztése!