Balesetek és közokirat-hamisítás Békés megyében

2014. 08. 17., v - 08:15
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt balesetben öt kerékpáros és egy segédmotoros sérült meg. Közokirat-hamisítás miatt intézkedtek a gyulai határrendészek.

Békés megyében 2014. augusztus 16-án öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Csorváson 6 óra 10 perckor, Békéscsabán 9 óra 20 perckor, Békésen pedig 12 óra 15 perckor közlekedő személygépkocsik ütköztek össze egy-egy kerékpárossal. A biciklisek könnyű sérüléseket szenvedtek. Mezőberényben 17 óra 40 perckor egymás mellett haladó kerékpárosok ütköztek össze, akik mindketten elestek és könnyű sérüléseket szenvedtek. Csorvás külterületén a 47-es számú főúton 20 óra 25 perckor közlekedő segédmotoros elé féktávolságon belül egy őz ugrott, amelyet elütött. A motoros elesett és az elsődleges orvosi vizsgálat szerint súlyos sérülést szenvedett. A történtek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

 

A gyulai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2014. augusztus 16-án 6 óra 20 perckor egy román állampolgár, román honosságú tehergépkocsi vezetőjeként. Az ellenőrzés során a 23 éves férfi a vontató forgalmi engedélyeként egy jó minőségű fénymásolatot adott át. A határrendészek a román hatóságoktól lekérdezték a rendszámhoz tartozó teherautó adatait, amelyből kiderült, hogy a forgalmi rendszám nem az ellenőrzés alá vont járműhöz lett kiadva. A Gyulai Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozók a sofőrt kihallgatták, a gépjármű rendszámát és forgalmi engedélyét pedig lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak