Balesetek Győr-Moson-Sopron megyében

2017. 07. 15., szo - 05:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában nyolcanyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2017. július 14-én 15 órakor Győrben, a Malomszéki úton. Egy 30 éves nő személygépkocsival közlekedett Győr felől, Győrújbarát irányába. Közlekedése során - eddig ismeretlen okból – az előtte azonos forgalmi sávban forgalmi okból lassító személyautó mögött nem tartott megfelelő követési távolságot, a járművezető, hogy az ütközést elkerülje balra kormányozta járművét, melynek során összeütközött a vele szembe közlekedő gépkocsival. A közlekedési balesetben személyi sérülés nem történt.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 10 óra 20 perckor Mosonmagyaróváron a Károly úton. Egy 37 éves nő személygépkocsival közlekedett az Erkel Ferenc utca felől Malomszer út irányába. Közlekedése során – eddig ismeretlen okból - nekiütközött az előtte azonos forgalmi sávban forgalmi okból megálló személygépjárműnek. A közlekedési balesetben személyi sérülés nem történt.


Kapcsolódó oldalak