Balesetek Győr-Moson-Sopron megyében

2017. 07. 17., h - 07:25
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában öt anyagi káros és 4 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. július 16-án 10 órakor Győrben a Hűtőház úton. Egy 51 éves férfi személygépkocsival közlekedett Győr-Szentiván felől, a Reptéri u. irányába. Közlekedése során - eddig ismeretlen okból – a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behajtott az Audi Hungária út és a Hűtőház út kereszteződésébe, ahol összeütközött egy a vele szemből, balra kanyarodó személyautóval. A közúti közlekedési balesetben két fő sérült.

A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 14 óra 30 perckor a Csornán, a Soproni úton. Egy 27 éves férfi személygépkocsival közlekedett a Kapuvár irányából Győr irányába. Közlekedése során - eddig ismeretlen okból – az úttest mellett lévő útpadkára hajtott, majd nekiütközött egy villanyoszlopnak. A közlekedési balesetben egy személy sérült

 A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak