Balesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában hét anyagi káros és két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

Egy férfi közlekedett személygépkocsijával 2017. április 12-én 9 óra 45 perc körül Szolnok belterületén, a Debreceni úton. Egy kanyarban elveszítette uralmát a gépkocsija felett, áttért a bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A személygépkocsi vezetője és utasa – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérülést szenvedett. A Szolnoki Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos körülményeit.
Tiszaföldvár belterületén, a 442-es számú főút 25-ös kilométerszelvényében 2017. április 12-én 8 óra 40 perc körül történt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset. Az eddigi adatok szerint a tehergépkocsi vezetője nem az úttest vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműve sebességét, lesodródott az útról és egy vasúti fényjelző készüléknek ütközött, majd az árokba hajtott. A balesetben a gépjármű vezetője könnyebb sérülést szenvedett. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.
Kérjük, vezessenek óvatosan és körültekintően! Ne feledjék, a jármű sebességét mindig az út-, a látási- és az időjárási viszonyoknak megfelelően válasszák meg!