Balesetek Nógrád megyében
Az elmúlt 24 órában a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy nő közlekedett 2018. július 21-én 11 órakor kerékpárral, a kormányára helyezett szatyrokkal Bátonyterenyén, az Ózdi úton, amikor az egyik szatyor beleakadt a jármű első kerekébe, ezáltal vezetője elveszítette egyensúlyát és elesett. A baleset következtében a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett.
Balassagyarmaton, a Rákóczi fejedelem úton 18 óra 15 perc körül egy férfi az általa vezetett személygépkocsival – eddig tisztázatlan körülmények között - áttért a szemközti forgalmi sávba és egy ott álló gépjármű elejének, majd egy ház falának ütközött. A balesetben a személygépkocsi vezetője, és két utasa könnyebben megsérült.
Kérjük a közúti közlekedés résztvevőit, hogy a balesetek elkerülése érdekében mindenkor tartsák be a KRESZ szabályait!