Balesetek Nógrád megyében

2020. 04. 18., szo - 09:25
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napon egy halálos kimenetelű és két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Galgaguta belterületén, a Kossuth úton közlekedett személygépkocsival egy 43 éves férfi 2020. április 17-én 6 óra 30 perc körül, amikor - eddig tisztázatlan körülmények között - áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy mezőgazdasági vontatóval. A személygépjármű ezután egy közúti jelzőtáblának, majd egy oszlopnak ütközött és felborult. A balesetben a gépkocsi egyik férfi utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a jármű vezetője és további két utasa pedig megsérült.

Az éjszakai órákban Nógrádmegyer belterületén, a Petőfi úton közlekedett személygépkocsival egy 32 éves férfi, amikor az út menti vízelvezető árokba hajtott, majd a járművel az egyik ingatlan kerítésének csapódott. A balesetben a gépkocsi vezetője sérült meg.

A megye területén az elmúlt 24 órában további egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A közúti közlekedési balesetek elkerülése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy körültekintően vegyenek részt a közúti forgalomban! Ne feledjék a legjobb megelőzés, ha betartják a közlekedési szabályokat! Fáradtan, kialvatlanul senki se üljön a volán mögé! Ha útközben tör rá fáradtság a sofőrre, inkább álljon félre egy alkalmas helyen és pihenjen, amíg biztonságosan folytatni tudja az utat!

Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság!

 

... hogy mindenki hazaérjen!

 


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.