Balesetek Pest megyében

2017. 08. 20., v - 06:53
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában 18 baleset történt a megye útjain.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 18 közlekedési baleset történt. A balesetek következtében három személy súlyos sérüléseket szenvedett.

Egy 81 éves férfi 2017. augusztus 19-én 8 óra körül a 1102-es úton autójával ráhajtott az út közepén lévő járdaszigetre, ahol kidöntött egy közlekedési táblát és egy villanyoszlopot. A férfi az ütközés következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

Vácott 2017. augusztus 19-én 8 óra 15 perckor egy kosdi férfi egy hulladékszállító teherautóval elsodort egy 69 éves nőt, aki az út mellett a kerékpárját tolta. A gyalogos a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett.

Egy nő az autójával 2017. augusztus 19-én 15 óra 55 perckor Dunabogdány és Tahitótfalu között – ez idáig ismeretlen okból – áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba és ott összeütközött egy szemből, szabályosan érkező gépkocsival. Az ütközés következtében mindkét jármű az árokba borult. A két autóról lerepülő alkatrészek megrongáltak egy harmadik gépkocsit is.

Kérjük a megye útjain közlekedő járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek.


Kapcsolódó oldalak