Balesetek, szabálysértési őrizetek és körözött elfogása

2014. 08. 05., k - 08:26
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy baleset, két bolti lopás és egy körözött személy elfogásával kapcsolatban intézkedtek a Békés megyei rendőrök.

Békés megyében 2014. augusztus 4-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békéscsaba külterületén balra kanyarodó tehergépkocsi ütközött össze az őt előző személyautóval 12 óra 50 perckor, amelynek következtében egy személy könnyebben sérült meg. Gyula belterületén 16 óra körüli időben személygépkocsi nyíló ajtajának ütközött az arra haladó kerékpáros, aki az elsődleges orvosi vizsgálat eredményei alapján életveszélyes sérülést szenvedett. Gyomán 16 óra 15 perc körül haladó kerékpáros elvesztette uralmát a biciklije felett és elesett, aki az orvosok tájékoztatása szerint súlyosan sérült meg. Szeghalmon 20 óra 40 perckor két kerékpáros ütközött össze, akik közül az egyik könnyebben sérült meg. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

 

A Békési Rendőrkapitányság lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt 2014. augusztus 4-én 10 óra 48 perckor szabálysértési őrizetbe vette L. G-né mezőberényi lakost. A 60 éves nő az elfogása előtt néhány perccel egy mezőberényi áruházból húst akart a táskájába rejtve ellopni, de észrevették az alkalmazottak és értesítették a rendőrséget. A Békéscsabai Rendőrkapitányság 15 óra 30 perckor vett szabálysértési őrizetbe egy 19 éves dobozi nőt. Sz. Gabriella a rendelkezésre álló adatok szerint 10 óra körül egy békéscsabai boltból babaápolási szereket lopott el. A rendőrkapitányságok a két nőt gyorsított eljárás keretében három napon belül bíróság elé állíthatják.

 

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2014. augusztus 4-én 10 óra 5 perckor a saját körözésük alapján fogták el P. Imre sarkadkeresztúri lakost. A nyomozók a 38 éves férfit hitelsértés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak