Baleseti hírek Nógrád megyéből
Az elmúlt három napon Nógrád megye közútjain két személyi sérüléssel járó és egy anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

Ipolyszög és Érsekvadkert közötti útszakaszon 2021. november 15-én 17 óra körül egy 75 éves férfi állt meg az általa vezetett járművel azzal a céllal, hogy az úttesten megforduljon, majd a manőver megkezdésekor nekiütközött egy Érsekvadkert irányába haladó személygépkocsinak. A baleset során a 75 éves férfi és két utasa megsérült.
Egy 49 éves férfi november 16-án este hét óra körül Nemti irányából Kisterenye felé közlekedett személygépkocsival, amikor későn észlelte, hogy az előtte haladó jármű forgalmi ok miatt megállt. Az ütközés elkerülése érdekében a gépjármű vezetője fékezett és a kormányt elrántva az árokba hajtott. A balesetben a férfi és utasa is megsérült.
Nógrád megyében az elmúlt három napon a rendőrök további egy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a jármű sebességét és a követési távolságot mindig a forgalmi, időjárási, látási, valamint útviszonyoknak megfelelően válasszák meg!
…hogy mindenki hazaérjen!