Baleseti összefoglaló
Az elmúlt 24 órában két baleset helyszínén intézkedtek Nógrád megye rendőrei.

Mátrakeresztes irányából Pásztó felé haladt egy 44 éves férfi személygépkocsival 2020. április 20-án 23 óra 11 perc körül, amikor Hasznos belterületén, a járművel letért az úttestről és egy családi házhoz vezető kapubejárónak, valamint a kerítésnek ütközött, majd az útestre kicsúszott és az oldalára borult. A gépkocsi vezetőjével szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. A balesetben a sofőr és nő utasa megsérült.
Az elmúlt 24 órában további egy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.
Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy ittasan vezetni rendkívül balesetveszélyes, akik alkoholt fogyasztanak és utána vezetnek, nemcsak magukat, hanem a velük utazókat és a közúti közlekedésben résztvevőket is veszélyeztetik. A rendőrök folyamatosan végeznek közúti ellenőrzéseket azért, hogy az ittas járművezetőket kiszűrjék a forgalomból.
A Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ismételten kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat! Tegyenek meg mindent azért, hogy megelőzzék a baleseteket, tragédiákat! Közlekedjenek szabályosan, legyenek figyelmesek és türelmesek egymással!
…hogy mindenki hazaérjen!