Baleseti összefoglaló Nógrád megyéből

2018. 04. 06., p - 08:32
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 43 éves férfi  2018, április 5-én 15 óra 10 perckor közlekedett az általa vezetett személygépkocsival a 2-es számú főúton Szendehely irányából Rétság irányába, amikor - az eddig rendelkezésre álló adatok alapján -  észlelte, hogy egy a záróvonalon, szabálytalanul áthaladó ismeretlen személygépkocsi az előzésébe kezdett.  A férfi, hogy egy szembe jövő másik jármű és az őt előző személygépkocsi  ütközését elkerülje, fékezett melynek hatására a jármű megcsúszott és a menetiránya szerinti jobb oldali árokba sodródott, ahol fának ütközött. A baleset következtében a személygépkocsi egyik utasa könnyű sérülést szenvedett. 

Szécsény irányából Őrhalom felé közlekedett a 22-es számú főúton egy férfi személygépkocsijával 19 óra 48 perckor, amikor elütött egy vele azonos irányba kerékpárral közlekedő férfit. A baleset következtében a 47 éves kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek körülményeit vizsgálja.

Felhívjuk a figyelmet, hogy tavasszal a közutak forgalma zsúfoltabbá válik. Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet és szeszélyessé válik az időjárás. Tavasszal esik a legtöbb eső, amihez gyakran szél is párosul. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják. Ebben az időszakban közlekedésünk során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő. Főleg vidéki, mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken földutak és szilárd burkolatú utak kereszteződésében, építkezések környezetében jellemző lehet a sárfelhordás, amely szintén fokozott veszélyt jelent a közúton közlekedőkre.   

Ebben az időszakban a gyalogosok és a kerékpárosok is  mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ilyenkor a járművezetőknek az átlagosnál is fokozottabb óvatossággal kell a kerékpárosokra és gyalogosokra figyelni!

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!

 

 

 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.