Baleseti összefoglaló Tolnából

2023. 08. 18., p - 08:15
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedési eseményei számokban.

Tolna vármegye útjain augusztus 17-én két anyagi kárral járó baleset történt.

Egy kisteherautó vezetője Bonyhádon Budai Nagy Antal utcán közlekedett, majd a Wesselényi utcába kanyarodott be. Itt sofőr egy tolatási manőverbe kezdett, azonban figyelmetlensége miatt nem észlelte a mögötte, az úttest szélén parkoló autót, és a bal oldali ajtajának ütközött. A teherautó vezetője ezt követően távozott, majd később visszament a baleset helyszínére.

kép

Egy autós leállította járművét csütörtökön Tamásiban az egyik üzlet parkolójában. A parkolás során a sofőr nem rögzítette megfelelően a kocsit, ugyanis miután a járművet elhagyta, az magától elgurult, és nekiütközött egy ott parkoló autónak.

kép

A nap folyamán a rendőrök két ittas sofőrrel szemben intézkedtek. Mindegyikük ellen büntetőeljárást indítottak.

 


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.