Baleseti összefoglaló Tolnából

2023. 01. 09., h - 08:30
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvége közlekedési eseményei számokban.

Tolna vármegyében 2023. január első hétvégéjén összesen két súlyos sérüléses, egy könnyű sérüléses és négy anyagi káros balesetről érkezett bejelentés. 

Pénteken két sérüléses és egy anyagi káros baleset történt.

Reggel 7 óra 45 perc körüli időben egy férfi közlekedett autóval Nakon, a Fő utcában Kapospula irányából Várong irányába. Előtte, vele azonos irányban haladt egy másik autó, aki balra kívánt kanyarodni, ezt a sofőr indexeléssel jelezte is, majd megkezdte a bekanyarodást. Arról nem győződött meg, hogy idő közben a mögötte haladó már előzésbe kezdett. A hátsó kocsi sofőrje is figyelmetlen volt, így összeütköztek. A balesetben a bekanyarodó jármű vezetője könnyebben, míg a másik sofőr súlyosan megsérült.

kép

Délután röviddel három óra előtt egy nő közlekedett autóval Dunaföldváron a Dankó Pista utcában, a 6-os számú főút irányából a Magyar László utca irányába. A kereszteződéshez érve balra kanyarodása során nem adott elsőbbséget a vele szemben egyenesen áthaladó elektromos kerékpárral közlekedő nőnek, így elütötte. A baleset során a kerékpáros asszony súlyosan megsérült.

kép

 

Szekszárdon egy parkolóban történt koccanás, egy figyelmetlen tolatás miatt.

Szombaton két anyagi káros balesetről tettek bejelentést.

Délelőtt 10 óra 30 perc körüli időben Pincehely térségében a 61-es főúton közlekedett egy nagyszékelyi férfi autóval. A főút 46-os kilométerszelvényébe érve – mivel feltehetően nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett – egy balra ívelődő kanyarban elveszítette a járműve irányítása feletti uralmát,  a jobb oldalon letért az úttestről és az árokba csapódott.

kép

Kora este, 18 óra 20 perc körüli időben egy bonyhádi férfi közlekedett autóval a Bonyhád, Dr. Kolta László utcában. Az utca vége és a 6534-es számú mellékút kereszteződéshez érkezve a „STOP” tábla ellenére nem állt meg, kihajtott balra a mellékútra, ahol nekiütközött egy szemből érkező, szabályosan haladó kocsinak.

Vasárnap reggel 8 óra 10 perc körüli időben történt egy anyagi káros baleset az 56-os úton. Bátaszék és Báta között egy autó a nedves úton megcsúszott és a szemközti sávba áttérve egy ott haladó kocsi oldalának ütközött. A vétlen jármű vezetője észlelte a felé sodródó autót, de jobbra kormányzás ellenére sem tudta az ütközést elkerülni.

Este 19 óra 20 perc körüli időben egy nő közlekedett a 6-os számú főúton Szekszárd irányából Bonyhád irányába. A 144-es kilométerszelvénybe érve lassított, mivel észlelte, hogy egy előtte egy kocsi megállt az úttesten. Mint később kiderült, az úton vadon élő állatok – egy szarvas rudli -kelt át. A két jármű mögött azonos irányból érkezett további három autó. Ezek közül az első kettő szintén lassított, hogy meg tudjanak állni az adott forgalmi torlódás miatt. Az ötödikként érkező autót vezető férfi későn észlelte az álló járműveket, és az előtte álló kocsinak ütközött, így a sorban állókat egymásnak tolta. A balesetben hárman könnyebben megsérültek.

kép

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.