Baleseti összefoglaló Tolnából

2023. 02. 28., k - 10:47
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában négy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök Tolna vármegye útjain.

Hétfőn reggel fél hat körül érkezett az első bejelentés Simontornyáról. Egy nő közlekedett autóval az Igari út 1/a. szám előtti útszakaszon Igar irányából Simontornya központja felé. Haladása során - eddig ismeretlen okból - a fenti helyen áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott nekiütközött először egy teherautó oldalának, majd egy járműszerelvénynek is.

A délelőtt folyamán 10 óra 30 perc körüli időben, Tamásiban történt baleset. Egy udvari férfi közlekedett autóval Szakály irányából Iregszemcse irányába, amikor a Rácvölgy utca 16/a. szám előtti útszakaszon az út mellett lévő telekről az úttest irányába szabályosan tolató kocsi mellett elhaladva szabálytalan kikerülő manőverbe kezdett. A kikerülés megkezdése előtt nem győződött meg arról, hogy az általa vezetett járművet egy másik autós szabályosan előzni kezdte. Az ütközés elkerülése érdekében az előzésben lévő kocsi vezetője balra manőverezett, melynek során lesodródott az útról és egy szabályosan parkoló autónak hajtott.

kép

A harmadik baleset Dunaföldváron történt 12 óra 55 per körüli időben. Egy helyi férfi teherautójával indult el egy ház kapubejárójából, de az úttestre ráhajtása során nem biztosított elsőbbséget, és a járműve elejével nekiütközött az Alsó Bölcske utcában a Mészáros utca felől a Külső-bölcskei út irányába közlekedő másik teherautónak, így nekiütközött.

A negyedik esetben a 6-os számú főút 147-es kilométerszelvényében vaddal ütközött egy Szekszárd irányából Kakasd irányába haladó autós.

Továbbra is kérjük a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat!

… hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

 

Közös felelősségünk a gyermekek védelme

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére.

 

Beszámolt a rendőrfőkapitány

Dr. Szijártó István r. dandártábornok beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.

 

Az életét kockáztatta

Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.

 

Vendégként érkezett, tolvajként távozott

Egy 79 éves kecskeméti férfi jóhiszeműen fogadta be távoli rokonát otthonába – azzal a megállapodással, hogy a férfi gondozza őt, cserébe pedig lakhatást biztosít számára. A szívességet a rokona lopással hálálta meg.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.