Baleseti összesítő

2017. 03. 23., cs - 09:17
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében két baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Érsekvadkert belterületén a 22-es számú főút 8-as kilométerszelvényében lévő körforgalomban, 2017. március 22-én a reggeli órákban egy Rétság irányából Balassagyarmat felé közlekedő személygépjármű - eddig tisztázatlan körülmények között - összeütközött egy kerékpárossal, aki megsérült.

Szintén a 22-es számú főúton, a 45-ös kilométerszelvényében közlekedett 2017. március 22-én 10 óra 45 perc körül egy 35 éves férfi a személygépkocsijával, amikor - eddig tisztázatlan körülmények között - az úttestről lehaladt és járműve a tetejére borulva állt meg. Az eset következtében a gépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett.

A balesetek körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály balassagyarmati közlekedésrendészeti alosztálya vizsgálja.

A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, hogy figyelmesen, a mindenkori út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek, és ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.