Baleseti összesítő
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök nyolc személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű balesetben egy személy vesztette életét. További tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

Kővágóörs-Pálköve felől a 71-es számú főút irányába közlekedett Renault típusú személygépkocsival egy férfi 2017. július 8-án délelőtt. A 71-es számú főút kereszteződésében balra kanyarodás közben összeütközött egy a főúton Keszthely felől haladó BMW típusú személygépkocsival. A baleset következtében a Renault jármű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A balesetben részes másik személygépkocsiban két fő könnyebben sérült meg.
Egy Peugeot típusú személygépkocsival közlekedett egy férfi a 7217-es számú úton Szentkirályszabadja irányából a 8-as számú főút felé. A 8-as számú főút kereszteződéséhez érve kanyarodás során járműve jobb oldalával összeütközött egy vele szemből érkező és egyenesen, Veszprém felől Szentkirályszabadja felé haladó Opel típusú gépkocsi jobb elejével. A baleset során a Peugeot típusú jármű utasa könnyű sérülést szenvedett.
A 83-as számú főúton Pápa határában Tapolcafő irányából Győr felé haladt egy férfi egy járműszerelvénnyel 2017. július 8-ra virradó éjszaka. Haladása során eddig tisztázatlan okokból nekihajtott az út szélén álló mezőgazdasági vontatónak, mely során annak rakománya az úttestre szóródott. A baleset következtében egy személy könnyebben megsérült.
Várpalotán, a Veszprémi úton közlekedett egy férfi személygépkocsival, mikor egy kereszteződéshez érve hátulról nekiütközött az előtte balra kanyarodási szándékkal haladó segédmotorkerékpárnak. Az ütközés során a motorkerékpáros elesett, könnyű sérülést szenvedett.
A 84-es számú főúton szintén egy kereszteződésben történt személyi sérüléssel járó baleset, a lesencetomaji elágazóban ütközött össze két személygépkocsi kanyarodás során.
A 83-as számú főút felől Nagyacsád irányába közlekedett egy férfi személygépkocsival, és az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett. Előzés közben a két jármű oldalai érintőlegesen ütköztek, a balesetben személyi sérülés nem történt. A személygépkocsi vezetőjével szemben alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat pozitív értéket mutatott, ezért őt a rendőrök további mintavétel céljából előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. A férfi ellen – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult büntetőeljárás.
Balesetmentes közlekedést kíván a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság!