Baleseti összesítő
Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt 24 óra alatt két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Győr belterületén a Tatai út irányába közlekedett 2017. július 18-án 13 óra 45 perckor egy személygépjármű vezetője. Haladása során a Tatai úti kereszteződéshez érve útját jobbra kanyarodva akarta folytatni, azonban nem biztosított elsőbbséget a Tatai úttal párhuzamosan kiépített kerékpárúton haladó biciklisnek. Manővere során a gépkocsi elejével elütötte a kerékpárost, aki a motorháztetőre, majd az aszfaltra esett. A baleset során a biciklis nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
Jánossomorja belterületén a 86-os számú főúton közlekedett Csorna felé 2017. július 18-án 21 órakor egy tehergépkocsi vezetője az autójához kapcsolt utánfutóval. Haladása során a kijelölt gyalogátkelőhelyen - figyelmetlen vezetése következtében - nem biztosított elsőbbséget az ott áthaladni szándékozó gyalogosnak, akit a gépkocsija bal oldali visszapillantó tükrével elsodort. Az ütközés következtében a gyalogos 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.