Baleseti összesítő

2017. 07. 20., cs - 07:46
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy könnyű és egy súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további kilenc anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.

 

Egy helyi férfi 2017. július 19-én személygépkocsival közlekedett Szombathelyen, a Bartók Béla körúton, amikor balra kanyarodásakor nekiütközött egy kerékpárosnak. Az ütközés következtében a biciklis az úttestre esett és az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

 

Egy román állampolgárságú férfi 2017. július 19-én a kezelésére bízott tehergépkocsival közlekedett a 8-as számú főúton, Rönök felől Vasszentmihály irányába, amikor a főút 182-es kilométerszelvényénél elvesztette uralmát a járműve felett és az árokba hajtott. A sofőr az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben megsérült. A baleset bekövetkezésének körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

 

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek, továbbá a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!


Hírfolyam

 

Felismeri?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.