Baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában.
Mint arról hírt adtunk, közlekedési balesetnél helyszíneltek munkatársaink Bükön. Csepreg felől érkezett Bükre egy Mazda típusú személygépkocsival közlekedő osztrák férfi. A jármű vezetője a Petőfi Sándor utca és az Ipari utca kereszteződésénél az úttest melletti füves területre sodródott, majd visszakormányozva járművét továbbhaladt. Közel egy kilométer megtételét követően eddig tisztázatlan okból egy előtte haladó Mercedes hátuljának ütközött, amely a szemközti sávba, majd az úttest melletti kerékpárútra sodródott. A Mazda továbbhaladt és előbb letérve az útról egy tájékoztató táblának, ezt követően egy fának ütközött, majd egy közúti jelzőtáblának csapódott, visszatérve az úttestre pedig egy előtte közlekedő Ford típusú személygépkocsi hátuljának hajtott.
A baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint két személy életveszélyes, egy személy súlyos és három fő pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.