Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 01. 02., k - 09:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában - a megye közútjain - két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. január 1-jén 3 óra körül ismeretlen személy az általa vezetett gépjárművel Balassagyarmat, Veres Pálné úton - eddig tisztázatlan körülmények között - nekiütközött egy útpadkán leparkolt személygépkocsinak. A balesetet követően az ismeretlen személy az adatainak a hátrahagyása nélkül, elhagyta a baleset helyszínét. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

.

Egy férfi közlekedett személygépkocsijával  2018. január 1-jén 16 óra körül Drégelypalánkon, a Fő úton, amikor áttért a szembejövő forgalmi sávba, majd felhajtott az útpadkára, ahol egy ott parkoló személygépkocsinak ütközött. A balesetben nem sérült meg senki.

.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a gépjárművezetőket, hogy vezessenek óvatosan és körültekintően! Tartsanak kellő követési távolságot, haladási sebességüket az út- és látásviszonyoknak megfelelően válasszák meg! Felhívjuk a figyelmet, hogy alkohol fogyasztása után tilos gépjárművet vezetni!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.