Baleseti összesítő Nógrád megyéből
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó és egy anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

Egy férfi haladt Suzuki típusú személygépkocsijával Szécsényben, a Hunyadi úton 2018. január 19-én 15 óra 45 perckor, amikor balra kanyarodás közben összeütközött a Dózsa György úton egyenesen továbbhaladni szándékozó gépjárművel. Az ütközés következtében a Renault gépjármű a járdára felhajtott és a közeli lakóháznak csapódott, a járművet vezető nő könnyű sérülést szenvedett.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 19 óra 25 perckor Balassagyarmat belterületén Szügy irányából a belváros irányába közlekedett személygépkocsijával egy férfi, amikor a járművel az úttesten áthaladó gyalogost elütötte. A baleset következtében a gyalogosan közlekedő férfi súlyos sérülést szenvedett.
A balesetek körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
A rendőrök az elmúlt 24 órában a megye területén további egy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek.
Kérjük a járművezetőket, hogy Nógrád megye útjain vezessenek fokozott óvatossággal és körültekintéssel, sebességüket az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg!