Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 03. 04., v - 08:33
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Pásztó külterületén, a 21-es számú főút osztott pályás szakaszán, 2018. március 3-án 12 óra 10 perckor egy személygépkocsi vezetője sávváltás során nekiütközött egy mellette közlekedő autónak. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, mindkét gépjárműben anyagi kár keletkezett. 

Cered belterületén 15 órát megelőzően, egy ismeretlen járművezető, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművével nekiütközött egy, az úttest jobb oldali szélén parkoló autóbusznak, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről elhajtott. A baleset során a buszon nem tartózkodott senki sem, a járműben anyagi kár keletkezett.

A megye területén további egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja. 

Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel és kellő óvatossággal közlekedjenek! 


Kapcsolódó oldalak