Baleseti összesítő Nógrád megyéből
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy fiatalkorú fiú közlekedett kerékpárjával 2018. március 14-én 8 óra 50 perckor Salgótarjánban, a Furák Teréz közön, amikor a Petőfi út kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező autóbusznak, ezért az úttesten nekiütközött a közlekedő jármű oldalának. A baleset következtében a fiú az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett.
A megye területén további három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek.