Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 05. 08., k - 05:41
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és két anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy lengyel férfi közlekedett egy tehergépjárműből és a mögé kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel 2018. május 7-én 21 óra 10 perckor a 2-es számú főúton, Borsosberény irányából Rétság irányába, amikor egy másik tehergépkocsi előzésébe kezdett. A lengyel sofőr az előzést az egyenes útszakaszon nem tudta befejezni, ezért azt egy balra ívelő útkanyarulatban is folytatta, ahol velük szemben közlekedett egy szlovák honosságú személygépkocsi. Az autó vezetője azért, hogy az ütközést elkerülje, járművét jobbra kormányozta és a jobb oldali árokban egy fának csapódott. A baleset következtében egy személy sérült meg.

A megye területén további egy személyi sérüléssel és kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a figyelmetlenül, szabálytalanul végrehajtott előzés számos baleset forrása lehet. Kérjük, hogy közlekedésük során minden esetben tartsák be a KRESZ előzésre vonatkozó azon szabályát, miszerint be nem látható kanyarban tilos előzni!


Kapcsolódó oldalak