Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 06. 18., h - 08:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

Egy férfi közlekedett kerékpárral 2018. június 17-én a délutáni órákban Balassagyarmat irányából Szügy felé. A kerékpáros balra akart kanyarodni, melynek során egy, az előzését megkezdő gépjármű elé fordult, mely neki ütközött. A balesetben a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett.

Egy 19 éves nő közlekedett a 21-es számú főúton, Salgótarján belterületén az éjszakai órákban, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatban az út menti szalagkorlátnak, majd egy villanyoszlopnak ütközött, mely az ütközés következtében kitört. A balesetben a gépjármű vezetője súlyos, míg utasa könnyű sérülést szenvedett.

Nógrád megye területén a rendőrök továbbá három anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a balesetek körülményeit vizsgálja.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy mindig körültekintően, az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg gépjárművük sebességét! A megnövekedett forgalomra tekintettel több, kevésbé gyakorlott vezető is közlekedik az utakon, akikkel szemben nagyobb toleranciát kell tanúsítani. Türelemmel és előzékenységgel, valamint az előzési szabályok teljes körű betartásával fordítsanak kiemelt figyelmet a közlekedésben kevésbé gyakorlott résztvevők segítésére!

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!


Kapcsolódó oldalak