Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 08. 22., sze - 08:02
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 21 éves férfi közlekedett személygépkocsival 2018. augusztus 21-én 15 óra 20 perckor a 2-es számú főúton Nagyoroszi irányából Parassapuszta felé. Egy egyenes, lejtős útszakaszon egy tehergépkocsit előzött, azonban amikor mellé ért, a tehergépkocsi az előtte haladó nyerges vontató előzésébe kezdett. Az autó sofőrje azért, hogy az ütközést elkerülje balra kormányzott és lesodródott a baloldali útpadkára, majd az árok mentén lévő fának ütközött. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a jármű vezetője könnyű, utasa súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja.

A megye területén további egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a figyelmetlenül, szabálytalanul végrehajtott előzés számos baleset forrása lehet. Kérjük, hogy közlekedésük során minden esetben tartsák be a KRESZ előzésre vonatkozó szabályait!

Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság!


Kapcsolódó oldalak