Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2017. 08. 04., p - 08:59
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Bátonyterenye belterületén közlekedett motorkerékpárral egy fiú 2017. augusztus 3-án 16 óra 42 perc körül, amikor egy egyenes útszakaszon elvesztette a jármű irányítása felett az uralmát és a jobb oldali padkára lehaladva egy beton híd szélének ütközött. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője megsérült.

Salgótarján Pintértelep városrész területén egy férfi közlekedett 17 óra körül személygépkocsijával Mátraszele irányából Salgótarján irányába, amikor az úttestről lesodródott és az út melletti árokba hajtott. A baleset következtében a gépjármű vezetője súlyos sérülést szenvedett.

A jelenlegi adatok alapján egy nő közlekedett kerékpárjával 19 óra körül a 23-as számú főúton a maconkai kereszteződés irányából Kisterenye lakott területe irányába, amikor egy egyenes útszakaszon a vele azonos irányba közlekedő gépjármű a jobb oldalával előzés közben a kerékpár kormányának érintőlegesen nekiütközött. Az ütközés következtében a kerékpáros elesett és könnyű sérülést szenvedett.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

 

 


Hírfolyam

 

Élményekkel teli hét

A Ceglédi Rendőrkapitányság szervezésében valósult meg a „KEDVESKÉK” élménytábor

 

Kristályt árultak egy teraszon

A 19 éves szomszéd figyelt, a pár pedig csomagolta az árut – így zajlott a terjesztés egy kiskunmajsai teraszon, amíg a rendőrség le nem csapott.

 

Felelőtlen

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte volna barátait.

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.