Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 10. 11., cs - 07:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, egy személyi sérüléssel járó és egy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. október 10-én a délelőtti órákban Szécsény külterületén.

Az éjszakai órákban a 22-es számú főúton, Őrhalom irányából Szécsény felé közlekedett egy 52 éves férfi személygépkocsival, amikor a jármű elé egy vaddisznó ugrott. A vezető az ütközést a fékezés ellenére sem tudta elkerülni.

Nemti, Kossuth úton közlekedett egy 19 éves férfi személygépkocsival 2018. október 11-én a hajnali órákban, amikor egy úton fekvő szarvast akart kikerülni, ezért áttért a szembejövő forgalmi sávba, ahol egy másik gépjármű közlekedett. A férfi azért, hogy a frontális ütközést elkerülje, jobbra rántotta a kormányt, majd az úttest melletti vízelvezető árokba hajtott. A 19 éves vezető a baleset következtében megsérült.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!


Kapcsolódó oldalak