Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 10. 15., h - 08:39
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában hat személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 30 éves férfi közlekedett Suzuki típusú személygépkocsijával 2018. október 14-én 1 órakor a 2129-es számú úton, Jobbágyi irányából Szarvasgede felé, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban az úttestről jobbra lehaladt, és egy bokros területen felborult. A baleset során a sofőr – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyosan megsérült.

Buják és Kisbágyon közötti útszakaszon közlekedett kerékpárral egy 86 éves férfi 10 óra 40 perckor, amikor haladása során hátranézett és az úttest középvonala felé megbillent. Ekkor egy őt előzni szándékozó személygépkocsi elsodorta a biciklis férfit, aki elesett és súlyos sérülést szenvedett.

Egy 37 éves férfi közlekedett Opel típusú személygépkocsival 12 óra 30 perckor a 22-es számú főút Ipolyszög és Érsekvadkert közötti szakaszán, amikor egy egyenes útszakaszon egy Suzuki típusú gépkocsit kívánt megelőzni, amely ezzel egy időben egy előtte haladó jármű előzésébe kezdett. Az Opel vezetője azért, hogy az ütközést elkerülje a kormányt balra rántotta és lesodródott a menetirány szerinti bal oldali útpadkára, majd egy út menti fának csapódott. A jármű egyik utasa a balesetben könnyebben sérült.

A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja.

A megye területén további három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy a megengedett sebességhatáron belül, mindig az út- és látásviszonyoknak megfelelően válasszák meg járművük sebességét!

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak