Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 10. 24., sze - 07:59
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában három anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

A jelenlegi adatok alapján 2018. október 23-án 4 óra 50 perc körül egy 20 éves férfi közlekedett a 21-es számú főút irányából Bátonyterenyén, a Béke úton, amikor a vasúti átjáróban, a lezárt sorompónak nekiütközött, az alatt áthajtott, majd a másik sorompó előtt megállt. A gépkocsi utasai a sorompót megemelték, mely alatt a férfi járművével tovább közlekedett. A baleset során személyi sérülés nem történt, a sorompóban anyagi kár keletkezett. A 20 éves férfivel szemben alkalmazott alkoholteszter eredménye pozitív lett.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Az elmúlt 24 órában további két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

A balesetek megelőzése érdekében kérjük a közlekedőket, hogy maradéktalanul tartsák be a KRESZ szabályait. Az emberi szervezetet hátrányosan befolyásoló szertől, szeszes italtól, kábítószertől mentesen vezessenek. A sebességhatárokat ne lépjék túl, és ha az időjárási vagy látási és útviszonyok miatt szükséges, akkor annak megfelelően, lassabban közlekedjenek. Ne feledjék: ha betartják a szabályokat, sokkal kisebb a kockázata a balesetek bekövetkezésének!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak