Baleseti összesítő Nógrád megyéből
Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó és két anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Karancsalja belterületén egy férfi közlekedett 2020. május 15-én 18 óra körül személygépkocsival Salgótarján irányába, amikor egy nő próbált előtte átszaladni az úttesten, akit elütött. A baleset következtében a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
Az éjszakai órákban egy macedón állampolgár haladt tehergépjárművel Szendehely irányából Rétság felé. A sofőr egy egyenes útszakaszon felhajtott egy járdaszigetre, ahol kidöntött egy jelzőtáblát, majd a járművel áttért a bal oldali forgalmi sávba és felborult. A balesetben a sofőr megsérült.
Az elmúlt napon Nógrád megyében további két anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak, melyeket közlekedésük során minden esetben be kell tartaniuk. A gyalogosoknál a leggyakoribb probléma a körültekintés nélküli, hirtelen úttestre lépés, amikor a gyalogos úgy kezdi meg az úttesten történő átkelését, hogy előtte a kellő körültekintést elmulasztja. Szintén nagy veszélyt rejt magában az álló jármű, illetve egyéb tereptárgyak (bokor, fa, épületek) takarásából történő úttestre lépés.
A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy "lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező.” A láthatósági – fényvisszaverő eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül is, sötétben is, és jó látási viszonyok között is, így például a láthatósági mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező. A láthatósági mellény mellett, vagy helyette világos színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset elkerülésében.
A mindennapi közlekedésünk során gyakran előfordul, hogy a gyalogosok egy része nem veszi igénybe az útburkolati jellel és közúti jelzőtáblával jelzett kijelölt gyalogosátkelőhelyet az áthaladásuk során, hanem annak közelében, a jóval veszélyesebb útszakaszon kelnek át szabálytalanul. A kijelölt gyalogosátkelőhely önmagában nem garantálja a közlekedési balesetmentességet, természetesen itt is a kellő körültekintéssel, óvatossággal kell közlekedni a gyalogosoknak.
A gépjárművezetők fokozott figyelemmel és körültekintéssel közelítsék meg a gyalogosátkelőhelyeket! Figyeljenek gyalogosan közlekedő embertársaikra, ők a legvédtelenebb közlekedők! Legyünk türelmesek az úttesten lassabban áthaladó gyalogosokkal, biztosítsuk biztonságos átkelésüket, és várjunk, amíg a gyalogos átér az úttesten!
… hogy mindenki hazaérjen!