Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2017. 11. 28., k - 08:11
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába bejelentés nem érkezett.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága felhívja a figyelmet az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság „Látni és látszani!” elnevezéssel immáron hatodik alkalommal indított kampányára. 

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében a járművek vezetőinek nagyobb figyelmet, fokozott óvatosságot kell tanúsítaniuk, lassabb haladási sebességet kell megválasztaniuk. Az autóvilágításnak komoly szerepe van a közúti balesetek megelőzésében mind nappali, mind szürkületi, illetőleg az éjszakai vezetés során. A belátható útszakasz megvilágítása csakúgy, mint a gépjármű észrevehetővé tétele, biztonsági tényező. Megfelelően megválasztott fényforrásokkal mindkét esetben javul a vezető vizuális ingerekre való reagálása és reakcióideje. A szabályosan beállított fényszóróval pedig a szembejövő vezető vakítása is elkerülhető. Mindezek nagymértékben hozzájárulnak a balesetek megelőzéséhez.

www.latnieslatszani.hu honlapon mindenki tájékozódhat a program részleteiről, többek között arról,  hogy a lakóhelyéhez közel, mely optikák végeznek ingyenes látásvizsgálatot, illetve mely autószervíz vizsgálja át ingyenesen járműveiket, segítve ezzel a járművezetők biztonságos közlekedését.  A tél közeledtével a motorkerékpárokat, a személy- és a haszongépjárműveket is érdemes ellenőriztetni.

Kérjük a járművezetőket, hogy az őszi és téli időszakban még jobban figyeljenek a gyalogosokra és a kerékpárosokra! Ennek megfelelően vezessenek körültekintőbben, óvatosabban és lassabban! Tartsák mindig tisztán a gépjármű fényszóróit, világító eszközeit, valamint szélvédőit és cseréljék le az elöregedett ablaktörlő lapátot! Télen legyenek türelmesebbek az úttesten lassabban haladó gyalogosokkal szemben, biztosítsák biztonságos átkelésüket, és véletlenül se próbáljanak meg az előttük áthaladó gyalogos mögött közvetlenül áthaladni, hiszen az elsőbbségadási kötelezettség a gyalogos járdára való fellépéséig tart!

A gyerekek – akik az átlagosnál óvatlanabbak és kevésbé kiszámíthatóan közlekednek –, valamint a többnyire lassabban, bizonytalanabbul haladó idősebbek különös odafigyelést igényelnek.

Ne feledjék: a balesetek megelőzhetők! A legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok betartása! 

Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága!

 


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.