Baleseti összesítő Tolnából
Vonat elé hajtott egy személygépkocsi Bátaszék közelében.

Egy személygépkocsi közlekedett 2017. július 18-án 15 óra 35 perckor az 56-os számú főúton Bátaszék irányából Várdomb felé, amikor a 19. kilométerszelvénynél található fény-és félsorompóval biztosított vasúti átjáróba a tiltó jelzés ellenére behajtott, nekiment a félsorompónak, majd ütközött a neki balról érkező, menetrend szerint közlekedő vonattal. A balesetben a járműben utazó két személy sérült meg.
Az eset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vizsgálja.
Dombóváron is történt személyi sérüléssel járó baleset. Egy személygépkocsi a Rákóczi utcában közlekedett a Köztársaság utca felé, amikor egy előtte haladó segédmotoros kerékpár lelassított, hogy megálljon. Mivel az autó vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot, így nekiütközött a motorosnak, aki elesett. A sofőr megsérült a balesetben.
Az eset körülményeit a Dombóvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
Tolna megyében a rendőrök az elmúlt 24 órában további négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A vasúti balesetek megelőzésének érdekében kérjük a járművezetőket, hogy az alábbi KRESZ szabályokat vegyék figyelembe:
- A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad.
- A vasúti átjárón csak folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/h átlagsebességgel szabad áthaladni.
- Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindkét sorompó rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.
- A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!
Kérünk mindenkit, hogy az áthaladás biztonságáról akkor is győződjenek meg, ha a fényjelző készülék szabad jelzést ad!
A követési távolság be nem tartása a vezető baleseti okok közé tartozik. Fontos, hogy járművel másik járművet csak olyan távolságból szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött - ennek hirtelen fékezése esetében is - meg lehessen állni.
Balesetmentes közlekedést kíván a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság!