Baleseti összesítő Vas megye útjairól
Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában egy, súlyos és kettő, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Munkatársaink további kettő, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. november 12-én, a 87-es számú főúton. Egy kőszegi lakos személyautóval közlekedett Táplánszentkereszt felől Szombathely irányába. Haladása során a főút 20-as kilométerszelvényénél áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben közlekedő gépkocsinak, majd az ütközés következtében nekicsapódott egy másik autónak is. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a balesetben két személy súlyos, nyolc személy könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálják.
Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2019. november 12-én, Szombathelyen. Egy ikervári lakos személygépkocsival közlekedett a Nádasdy Ferenc utcában a Szelestey László utca irányából, amikor haladása során az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére behajtott a Széll Kálmán utca kereszteződésébe, ahol nekiütközött egy, ott közlekedő gépkocsinak. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Megsérült az a gyalogos is, akit 2019. november 12-én ütöttek el Sárváron. Egy bögötei lakos gépjárművével közlekedett a Rákóczi Ferenc utcában Sárvár-Hegyközség irányába, amikor haladása során elsodort egy, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogost. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a gyalogos könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, ezért haladásuk során kellő körültekintéssel közelítsék meg a gyalogos-átkelőhelyeket.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek közlekedés biztonságáért!
… hogy mindenki hazaérjen!