Baleseti összesítő Vas megye útjairól
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Munkatársaink további öt anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. március 3-án, a 8639-es számú úton. Egy csepregi lakos autójával közlekedett Tömörd irányából Vasasszonyfa irányába, amikor haladása során az út 9-es kilométerszelvényénél, egy balra ívelő útkanyarban elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és a vízelvezető árokba hajtott. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
Ugyancsak személyi sérüléssel járt az a közlekedési baleset is, amely 2020. március 3-án történt Szombathely belterületén. Egy férfi autójával közlekedett a Deák Ferenc utcában az Akacs Mihály utca felől. Haladása során egy tolatási manőver következtében gépkocsijával elsodort egy járdán kerékpározó nőt. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett.
Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. március 3-án, Szombathelyen. Egy helyi férfi autóval közlekedett a Maros utcában a Szófia utca irányába, amikor az Állj! Elsőbbségadás kötelező”jelzőtábla ellenére behajtott a kereszteződésébe és nekiütközött egy ott közlekedő gépkocsinak. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – az egyik sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
Mindhárom baleset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!