Baleseti összesítő Vas megye útjairól
Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Munkatársaink további hat, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. március 5-én, a 88-as számú főúton. Egy porpáci lakos autójával közlekedett Vát felől Sárvár irányába, amikor haladása során az út 5-ös kilométerszelvényénél elvesztette uralmát járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba és összeütközött a vele szemben közlekedő személyautóval. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint három személy könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Sárvári Rendőrkapitányság.
Ugyancsak személyi sérüléssel járt az a közlekedési baleset is, amely 2020. március 5-én történt Vasvár belterületén. Egy püspökmolnári nő autójával közlekedett a Paphalmi utcában az Alkotmány utca irányába, amikor haladása során a tilos jelzés ellenére behajtott a vasúti átjáróba, ahol összeütközött egy, Szombathely felől Zalaegerszeg irányába közlekedő személyszállító vonattal. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint az autó vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Körmendi Rendőrkapitányság.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!