Baleseti összesítő Vas megyéből

2020. 03. 13., p - 08:30
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Munkatársaink további nyolc, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. március 12-én, a 8707-es számú úton. Egy jánosházai lakos személyautóval közlekedett Ják felől Szombathely irányába, amikor haladása során a 22-es kilométerszelvénynél elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és egy mezőgazdasági területre csapódva állt meg.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. március 12-én, a 87-es számú főúton. Egy kőszegi lakos személygépkocsival közlekedett Lukácsháza felől Kőszeg irányába, amikor haladása során az út 44-es kilométerszelvényénél elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, nekiütközött két jelzőtáblának, valamint a szalagkorlátnak, végül a vízelvezető árokba csapódva állt meg.

A balesetekben az elsődleges orvosi vélemény szerint minkét gépjármű sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.

Mindkét eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az illetékes rendőrkapitányság.

 Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak