Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel járó, valamint kettő személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. április 27-én a 8627-es számú úton, Nárai és Pornóapáti között. A helyszíni intézkedés során a balesetet okozó gépjármű vezetőjével szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel céljából előállították. Munkatársaink megállapították továbbá, hogy a férfit a Szombathelyi Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta és vezetői engedélyét bevonta. Vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. április 27-én, a 84-es számú főúton. Egy férfi közlekedett személygépkocsival a főúton, Káld felől Sárvár irányába. Haladása során az 54-es kilométerszelvényben balra szándékozott kanyarodni, ezért áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol ütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a balesetben két személy könnyű sérülést szenvedett. Az eset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!