Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy halálos kimenetelű, egy, könnyű és egy, súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további öt, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
Ahogy arról már korábban hírt adtunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. november 29-én 12 óra 53 perckor a 8-as számú főúton, Kemestaródfa térségében. Egy körmendi férfi tehergépjárművel közlekedett Csákánydoroszló felől Körmend irányába, amikor haladása során a főút 169-es kilométerszelvényénél áttért a szemközti sávba és összeütközött egy személygépkocsival. Az ütközés következtében a személyautót vezető egyházasrádóci férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben két személy súlyos, egy pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A Körmendi Rendőrkapitányság a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.