Baleseti összesítő Vas megyéből

2020. 07. 04., szo - 08:16
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Munkatársaink további kilenc, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. július 3-án, a 8523-as számú úton. Egy olmódi lakos személygépkocsival közlekedett Kőszeg felől Horvátzsidány irányába. Haladása során a 31-es kilométerszelvénynél elvesztette uralmát járműve felett és a vízelvezető árokba csapódva állt meg. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Kőszegi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. július 3-án, a 8-as számú főúton. Egy alsóújlaki lakos személygépkocsival közlekedett Alsóújlak felől Vasvár irányába, amikor haladása során a 142-es kilométerszelvénynél elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, majd autóját visszakormányozta és egy vele szemből érkező személygépkocsival ütközött. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Vasvári Rendőrkapitányság.

Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak