Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt az utakon.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő, könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink három, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. július 10-én, Szombathelyen. Egy helyi lakos kerékpárral közlekedett a Külső Pozsonyi utcában az Erkel Ferenc utca irányából, amikor a Jáki út felé vezető bekötőútra történő bekanyarodása során összeütközött a vele szemben közlekedő személyautóval. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a biciklis könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. július 10-én, Celldömölkön. Egy helyi lakos kerékpárjával közlekedett a Sági utcában, amikor haladása során a kerékpár kormánya beakadt az útpadkára telepített sövénybe, amelynek következtében nekicsapódott a mellette elhaladó tehergépkocsinak. A biciklis az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben megsérült. A baleset körülményeit a Celldömölki Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!