Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt az utakon.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három, könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink három, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. július 21-én, a 8707-es számú úton. Egy ciráki lakos gépkocsival közlekedett Szombathely irányából Ják irányába. Haladása során a 19-es kilométerszelvényben elvesztette uralmát járműve felett, letért az útról és egy fának csapódott. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Megsérült az a járművezető is, aki 2020. július 21-én szenvedett balesetet Bozsok belterületén. Egy sopronhorpácsi lakos gépkocsival közlekedett Kőszegszerdahely felől Bucsu irányába, amikor haladása során áttért a szemközti sávba és összeütközött egy gépkocsival. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a sopronhorpácsi férfi könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Kőszegi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Ugyancsak személyi sérüléssel járt az a közlekedési baleset, amely 2020. július 21-én történt Bükön. Egy fiú kerékpárral közlekedett a Nagy Pál utcában a Baross Gábor utca irányából a Zrínyi Miklós utca irányába. Haladása során elvesztette uralmát a kerékpár irányítása felett, a járdaszegélynek ütközött és elesett. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a fiú könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Kőszegi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!