Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt az utakon.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén nem intézkedtek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. augusztus 4-én Szombathelyen. Egy helyi lakos segédmotor-kerékpárral közlekedett az Engels Frigyes utca irányából a Bartók Béla körút irányába. Haladása során az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget egy ott közlekedő gépkocsinak és összeütköztek. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a motoros súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Ugyancsak személyi sérüléssel járt az a közlekedési baleset, amely 2020. augusztus 4-én történt, a 86-os számú főúton. Egy szombathelyi férfi személygépkocsival közlekedett a főúton Zalaegerszeg felől Körmend irányába. Haladása során a főutak körforgalmi kereszteződésén áthajtott, majd az úttestről letérve a jobb oldali útszéli füves területen állt meg. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a gépkocsi egyik utasa könnyű, másik utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.
Közlekedési baleset történt 2020. augusztus 4-én a 84-es számú főúton. Egy zalaszentgróti lakos tehergépkocsival közlekedett Rábapaty irányából Sárvár irányába. Haladása során a főút 66-os kilométerszelvényében elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, majd autóját visszakormányozva, az út jobb oldalán felborulva állt meg. A balesetben a sofőr az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Sárvári Rendőrkapitányság.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!