Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt az utakon.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy, súlyos és négy, könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink három, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. szeptember 10-én, Vépen. Egy sárvári lakos személyautóval közlekedett a Szent Imre utcában Bozzai felől Szombathely irányába, amikor kanyarodása közben összeütközött egy gépkocsival. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben egy személy könnyebben megsérült.
Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. szeptember 10-én, a 8703-as számú úton. Egy vasszécsenyi lakos lassú járművel közlekedett Vasszécseny irányából Sorkifalud felé, amikor kanyarodása során összeütközött a járművét előző gépkocsival. Az ütközés következtében a személyautó a vízelvezető árokba sodródott. A személygépkocsi vezetője az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.
Könnyebben megsérült az a kerékpáros is, aki 2020. szeptember 10-én szenvedett balesetet Szombathelyen. Egy szarvaskendi lakos kerékpárral közlekedett a Csónakázó tó mellett kialakított kavicsos úton, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett és biciklijéről a földre esett. A rendőrök a helyszíni intézkedés során a kerékpárossal szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért kórházi ellátását követően mintavételre is sor került.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a kerékpáros, aki 2020. szeptember 10-én szenvedett balesetet Szentgotthárdon. Egy helyi lakos kerékpárral közlekedett a József Attila utcában a Mártírok útja felől a Deák Ferenc utca irányába, amikor haladása során a Széchenyi út kereszteződésében összeütközött egy személyautóval. Az ütközés következtében a kerékpárjáról a földre esett.
Ahogy arról korábban már hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. szeptember 10-én, a 86-os számú főúton. Egy kónyi lakos személyautóval közlekedett Répcelak felől Beled irányába, amikor haladása során a főút 118-as kilométerszelvényénél előzni kezdte az előtte haladó gépjárművet. Az előzés során nekiütközött a gépkocsi elejének, lesodródott az útról, majd autóját visszakormányozva elvesztette uralmát járműve felett és a tetejére borulva állt meg. A gépkocsi vezetője az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!