Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt az utakon.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő, könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink öt, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. szeptember 18-án, az M86-os számú autóúton. Egy szombathelyi lakos személyautóval közlekedett Szombathely felől Sárvár irányába, amikor haladása során az autóút 83-as kilométerszelvényénél elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és a vízelvezető árokba csapódva állt meg. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőr könnyebben megsérült.
Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. szeptember 18-án, Körmenden. Egy döröskei lakos személygépkocsival közlekedett a Bajcsy-Zsilinszky utcában, amikor haladása során a körforgalomból kiérve elvesztette uralmát járműve felett, átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy másik gépkocsival. A balesetben egy jelzőtábla is megrongálódott. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben egy személy könnyű sérüléseket szenvedett.
Mindkét eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az illetékes rendőrkapitányság.
Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!