Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy, személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén nem intézkedtek.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. december 21-én, Vönöck és Kemenesszentmárton között. Egy celldömölki lakos személygépkocsival közlekedett a 8611-es számú úton, amikor haladása során a 39-es kilométerszelvényben, egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát járműve felett és az út melletti erdős területen állt meg. A sofőr – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Sárvári Rendőrkapitányság.
Az utak biztonsága és a balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek!
A téli csapadék miatt csúszóssá váló utak, valamint a korlátozott látási viszonyok miatt járműveik sebességét mérsékeljék úgy, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni!
A romló látási viszonyok komoly veszélyforrásnak számítanak, ezért különösen fontos a láthatóság és a járművek kivilágítása.
Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!