Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink négy, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2020. december 23-án, Szombathely belterületén. Egy helyi lakos személygépkocsival közlekedett a 11-es Huszár úton, amikor haladása során elütött egy kerékpárost. A balesetben a biciklis az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. december 23-án, Ják és Szombathely közötti útszakaszon. Egy balogunyomi lakos személygépkocsival közlekedett Szombathely felől Ják irányába, amikor haladása során egy útkanyarulatban elvesztette uralmát járműve felett, átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint öt személy megsérült. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!
… hogy mindenki hazaérjen!