Baleseti összesítő Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában kettő súlyos, kettő könnyű sérüléssel járó, valamint hét, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Ahogy arról hírt adtunk, közlekedési baleset történt 2020. december 29-én, Gencsapáti külterületén. Egy budapesti férfi busszal közlekedett a 87-es számú főúton, Kőszeg irányából Szombathely irányába. Haladása során a 32-es kilométerszelvényben elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, letért az útról, egy fának csapódott és az oldalára borulva állt meg. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a busz utasai közül egy személy súlyos, három könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. december 29-én, a 8-as számú főúton. Egy csipkereki lakos személygépkocsival közlekedett Csipkerek felől Vasvár irányába, amikor haladása során a jeges úttesten elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és jobb oldali árokban állt meg. A sofőr – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű, utasa súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Körmendi Rendőrkapitányság.
Kettő személyi sérüléssel járó közlekedési baleset is történt egymást követően 2020. december 29-én, a 8639-es számú út, Vasasszonyfa és Tömörd közötti útszakaszán. Egy szentkirályszabadjai férfi közlekedett személygépkocsival Tömörd irányából, amikor a 9-es kilométerszelvényben, egy balra ívelő útkanyarulatban a jeges úton megcsúszott és a bal oldali vízelvezető árokba csapódva állt meg.
Ugyancsak ezen az útszakaszon és útkanyarulatban egy csepregi férfi közlekedett személygépkocsival Vasasszonyfa irányába, ahol a jeges úttesten elvesztette uralmát a járműve felett, a jobb oldali vízelvezető árokba csapódott és a tetőlemezére borulva állt meg.
Mindkét balesetben a gépkocsivezetők könnyű sérülést szenvedtek. Az esetek körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálják.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, az utak biztonsága és a balesetek elkerülése érdekében fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek!
A nagyobb mennyiségű téli csapadék, a jeges útszakaszok, valamint a korlátozott látási viszonyok miatt járműveik sebességét mérsékeljék úgy, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni!
A romló látási viszonyok komoly veszélyforrásnak számítanak, ezért különösen fontos a láthatóság és a járművek kivilágítása.
Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!
… hogy mindenki hazaérjen!